Infostart.hu
eur:
379.88
usd:
322.21
bux:
130080.89
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó a Nemzeti Nyomozó Iroda VI. kerületi épületében 2018. április 19-én. Ezen a napon Fővárosi Főügyészség a házi őrizet elrendelését indítványozta a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedték.
Nyitókép: MTI Fotó: Lakatos Péter

Duplájára emelték Gyárfás Tamás eddig is rekordnak számító óvadékát

A Fenyő-gyilkosságban megvádolt médiavállalkozónak a jogerős döntés szerint 200 millió forintot kell letennie ahhoz, hogy lekerüljön róla a nyomkövető és külföldre is utazhasson.

A Fenyő János megöletésével gyanúsított Gyárfás Tamás már a százmilliós óvadék megállapításakor is azt mondta, hogy befizeti az óvadékot, mert nincs vesztenivalója, nem fog megszökni, tisztázni akarja magát.

Gyárfás Tamás a FINA végrehajtó bizottság tagja, emellett a műúszó sportág liaisonja és a FINA Aquatics World magazin főszerkesztője. Egyebek között azért is kérte az óvadék megállapítását, hogy eleget tegyen a nemzetközi és az európai szövetségben be­töl­tött tisztségeivel járó kö­telezettségeinek.

Gyárfás Tamás az óvadék nem jogerős megállapításkor a 24.hu-nak azt is elmondta, hogy eladta a NAP TV egykori épületét az ECHO TV-nek, ebből fogja befizetni a hazai bírói gyakorlatban példátlanul magas, 100 milliós óvadékot, amely ellen azonban az ügyészség fellebbezett. A vádhatóság arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy

Gyárfás Tamás bevallott vagyonára figyelemmel az óvadék összege nem alkalmas a gyanúsított eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítására.

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése szerint az elsőfokú bíróság végzése túlnyomórészt megalapozott, indokai helytállóak. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, esetleg a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére.

A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék elsőfokon megállapított mértékét a Törvényszék megemelje.

Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadék összegét 200 millió forintban határozta meg, amely így már arányban áll a gyanúsított vagyoni viszonyaival és megfelelő biztosítékul szolgál a bűnügyi felügyelet szabályainak megtartásához is.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×