Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra

A gyanú szerint Szlovákiában futtatták az állami gondozott lányokat.

A 36 éves férfi és a 28 éves nő fenyegetéssel, bántalmazással kényszerítette prostitúcióra a kiskorú lányokat, a kapott összegeket pedig elvették tőlük. A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak 2016 tavaszától több alkalommal kábító hatású anyag fogyasztására is kényszerítették a fiatalkorúakat.

A két gyanúsítottat tavaly szeptember 6-án Miskolc belvárosában elfogták a rendőrök, az akcióról videó készült, a pár azóta előzetes letartóztatásban van.

A Police.hu beszámolója szerint az eljárás folyamán beszerzett információk alapján a nyomozást kiterjesztették további fiatalkorú lányok sérelmére, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények felderítésére. Ennek eredményeként a rendőrök kerítés, továbbá gyermekprostitúció kihasználása bűntett miatt elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki egy 22 és egy 25 éves gönci lakost, akik saját fiatal élettársaikat futtatták, valamint egy 68 éves gönci férfit, aki a gyanú szerint a kiskorú lányokat Szlovákiába fuvarozta.

A Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az Encsi Járási Ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×