Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.56
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Elítélték a kuruzslót, aki mobillal mért vérnyomást

Kuruzslás bűntette miatt tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a férfit, aki orvosnak és nőnek adta ki magát, orvosi ügyeletet tartott, és betegeket látott el a Nógrád megyei Szirák községben - közölte a törvényszék sajtótitkára.

Bárány Dávid elmondta: a 31 éves gyöngyöspatai férfi 2016 augusztusában több sziráki lakost kezelt úgy, hogy ehhez sem engedélye, sem a szükséges szakképzettsége nem volt. Több alkalommal orvosi ügyeletet is tartott a településen, a "vizsgálatok" többségét pedig mobiltelefonjával végezte.

A vádlott 2016. július 13-án ismerkedett meg egy sziráki férfival, akinek női néven mutatkozott be, és azt állította, hogy orvosként dolgozik, korábban több kórházat is vezetett.

A férfi 2016. augusztus végéig több alkalommal "orvosi ügyeletet" tartott ismerőse otthonában 22 óra és reggel 5 óra között, ennek során rendszeres "orvosi ellátásban" részesített sziráki lakosokat, diagnosztizálta és különböző terápiás módszerekkel kezelte betegségüket. Egy férfi becsípődött nyakát krémmel kente be, majd a kezelés részeként injekciót is adott neki, egy másik férfi fájós lábát tűvel kezelte.

Az álorvos a mobiltelefonjával vérnyomást mért, EKG- és ultrahangos vizsgálatot végzett, és röntgenfelvételt is készített. Egy nőnél egy ilyen módon készített ultrahangos kép vizsgálata után tévesen azt állapította meg, hogy a nő több mint 3 hetes terhes, és azt az "orvosi" véleményt adta, hogy sós forró vízbe ülve megszakíthatja a nem kívánt terhességet.

A Pásztói Járásbíróság mint elsőfokú bíróság a vádlottat kuruzslás bűntette miatt korábban három hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Balassagyarmat Törvényszék az álorvos cselekményének társadalomra való veszélyességét is figyelembe vette, amikor súlyosította az ítéletet.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×