Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Milliárdos költségvetési csalás – vádat emelt a Fővárosi Főügyészség

A Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet irányítóival, több tagjával, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek vezetőivel, és ún. stróman személyekkel szemben nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügynek összesen 40 vádlottja van.

A vádirat szerint az öt személyből álló, két személy által irányított bűnszervezet 2013. évtől működött. A bűnszervezet egy olyan munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céghálózatot hozott létre, amelyben a cégek élére ún. „stróman” személyeket állítottak, akik csupán papíron vállalták el a cégek vezetését. A bűnszervezet célja az volt, hogy a szolgáltatásaikat igénybe vevő gazdasági társaságoknak biztosítsák azt, hogy a munkavállalóik után az adókat és járulékokat ne kelljen megfizetniük - olvasható a a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A bűnszervezetek szolgáltatásait jellemzően személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe. A munkavállalókat papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be úgy, hogy őket a valóságban az adókerülő gazdasági társaságok foglalkoztatták. Ezután az adókerülő cégek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek, amely révén tulajdonképpen színleg a saját munkavállalóikat vették kölcsönbe. A dolgozók után a járulékokat ezután sem az őket tényleges foglalkoztató adókerülő cég, sem pedig a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg. Emellett az adókerülő cégek az általuk befogadott fiktív számlák révén az adófizetési kötelezettségeiket is csökkenteni tudták.

A lebukás elkerülése érdekében a bűnszervezet a cégpiramis alján lévő munkaerő-kölcsönző társaságokat rendszeres időközönként lecserélte.

A vádlottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő ÁFA jogosulatlan csökkentésével 2013 januárjától 2015 júniusáig összesen csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cselekmények elkövetését a Nemzeti Adó-és Vámhivatal nyomozóinak 2015 júniusában tartott nagyszabású akciója szakította meg.

A bűnszervezet által létrehozott „adóelkerülő szolgáltatást” 19 gazdasági társaság vette igénybe, amelyért azok vezetői az állami költségvetés terhére elért jogtalan haszon bizonyos százalékát a bűnszervezet vezetőinek juttatták.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben összesen 40 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×