Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nagy drogfogás Budapesten

Csaknem öt kilogramm marihuánát, valamint több millió forintot találtak a fővárosban egy kábítószer-kereskedő testvértrió és két társa elfogása után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság

A nyomozás során megállapították, hogy három testvér - a 32 éves T. Szilveszter, a 30 éves T. Kornél, valamint a 26 éves T. Thomas - és két társuk rendszeresen árult kábítószert.

A 21 éves Sz. Dániel és a 44 éves K. Gyula először csak fogyasztás céljából vásárolt a három férfitól, majd kis idő elteltével ők is beszálltak a kereskedésbe. Később a marihuána, az amfetamin, valamint a kokain kereskedelmi mennyiségű beszerzésében és tárolásában is segédkeztek.

Sz. Dánielt, T. Kornélt és T. Thomast kedd délelőtt fogták el Budapest XIII. kerületében. Aznap délután egy óbudai benzinkútnál a harmadik testvér, majd két órával később III. kerületi lakcímén K. Gyula is rendőrkézre került.

A nyomozók az öt budapesti férfi lakásán tartott házkutatáskor egy kábítószer-kereső kutya segítségével csaknem öt kilogramm marihuánát - értéke 12,5 millió forint -, több mint fél kilogramm kábítószergyanús fehér port, háromszázharminc tablettát, a csomagoláshoz használatos eszközöket, ötezer-ötszáz eurót és hárommilliónál több forintot találtak.

A rendőrök lefoglaltak három autót is, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a kábítószer-kereskedésből befolyt pénzből vásárolták a járműveket.

A férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×