Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Olyan elszántan védte az üres fülkét a vonaton, hogy garázdaságért kell felelnie az idős nőnek

Olyan elszántan védte az üres fülkét a vonaton, hogy garázdaságért kell felelnie az idős nőnek

Kizárta utastársait a vasúti szerelvény nyolc személyes fülkéjéből az az idős nő, aki még egy mozdonyvezetőt is bántalmazott, amikor az jobb belátásra próbálta bírni a fővárosba tartó vasúti szerelvényen.

A 71 éves utas ellen büntető eljárás indult, melynek során a Füzesabonyi Járási Ügyészség a nyomozás befejezését követően elhalasztotta vele szemben a vádemelést.

Az eset 2016 telén történt, a Miskolcról Budapestre közlekedő személyszállító vonaton, ahol a gyanúsított beült a legelső szerelvény akkor még üres első fülkéjébe, majd magára zárta annak ajtaját azért, hogy a később felszálló utasok közül senki ne tudja vágyott magányában megzavarni őt.

A kál-kápolnai állomást követően egy fiatal házaspár – melynek tagjai közül a nő állapotos volt – mégis megkísérelte a bejutást, alappal feltételezve, hogy a nő csupán egyetlen jegy birtokában sajátította ki magának az egész kupét. Próbálkozásuk eredménytelen maradt, mert a gyanúsított ingerülten elzavarta őket.

Ezt észlelte a szomszédos, második fülkében utazó, szolgálaton kívüli mozdonyvezető, aki – annak érdekében, hogy biztosítsa a többi utas számára a megváltott menetjegy alapján őket megillető szabad helyválasztás jogát – szolgálati kulcsával kinyitotta a fülke ajtaját, és megpróbálta tisztázni a helyzetet.

Olyan elszántan védte az üres fülkét a vonaton, hogy garázdaságért kell felelnie az idős nőnek

A magányos nő azonban rákiabált, hogy „tűnjön onnan”, majd többször is bevágta előtte az ajtót, melyet a vasúti dolgozó következetesen mindig újra kinyitott. Végül a gyanúsított erőszakhoz folyamodott, és előbb bokán rúgta, majd pofon ütötte a mozdonyvezetőt, aki ennek következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A konfliktusnak a vezető jegyvizsgáló közbelépése vetett véget,

ő volt az, aki megnyugtatta az események miatt felzaklatott, a peronon sírdogáló kismamát, és értesítette a rendőrséget azért, hogy a végállomáson intézkedjenek a mindvégig kihívó közösségellenességet tanúsító, erőszakos hölggyel szemben.

A járási ügyészség határozatában megállapította, hogy

a büntetlen előéletű idős nő a vonaton elkövette a garázdaság vétségét, és azzal halmazatban a könnyű testi sértés vétségét is.

Mivel esetében feltehető volt, hogy a büntetési célok a bíróság általi felelősségre vonás nélkül is elérhetők, az ügyészség a vádemelést két év próbaidőre elhalasztotta vele szemben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×