Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.74
bux:
131633.44
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Vasvillával, lapáttal verte az egyik család a másikat Budapesten, életveszélyes sérülés

Egy férfi életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya folytatott eljárást életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt R. László, R. Valerio, R. Tünde, R. József és a fiatalkorú R. P. ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. május 13-án 20 óra körüli időben két család verekedett össze a XXIII. kerületi Majori úti buszmegállóban.

A vizsgálat során kiderült, hogy az akkor 35 éves R. László, 20 éves R. Valerio, 35 éves R. Tünde, 20 éves R. József és a 17 éves R. P – akik a buszmegálló közelében laktak – meglátták, hogy régebbi haragosuk és annak családja a buszmegállóba érkező buszon van. Ekkor botokkal, vasvillával, lapáttal felszerelkezve a buszhoz rohantak és lerángatták a négyfős családot a járműről. A dulakodás közben R. László egy gumilövedékes fegyvert vett elő, és közvetlen közelről mellkason lőtte a másik család legidősebb tagját, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

A járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, elfogták és előállították a verekedést kezdeményező családot, akiket őrizetbevételük mellett gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

A nyomozás során kiderült, hogy az évek óta haragban lévő két família azon veszett össze, hogy a sértett családja üzeneteket küldött a szintén gyanúsított 17 éves lánynak, amit a szülők kifogásoltak, illetve egy régóta húzódó tartozás áll az ügy hátterében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek - írja a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×