Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.51
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Hamis euróval üzleteltek egy budapesti pizzériában

Az elsőrendű vádlott által értékesített bankjegyek értéke összesen 13.500 euró, azaz mintegy 4.000.000 forint volt.

A Fővárosi Főügyészség 7 személlyel szemben nyújtott be vádiratot hamis 100 euró címletű bankjegyek értékesítése, illetve forgalomba hozatala miatt.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2015 októberét megelőzően, ismeretlen körülmények között hamis 100 euró címletű bankjegyeket szerzett meg, és azokból az általa üzemeltetett budapesti pizzériában legalább 135 darabot értékesített – darabonként 9.000-10.000 forintos áron – a másodrendű vádlott részére. Az elsőrendű vádlott által értékesített bankjegyek értéke összesen 13.500 euró, azaz mintegy 4.000.000 forint volt - közölte az ügyészség.

Az így megszerzett hamis bankjegyeket ezután a másodrendű vádlott három másik társával – a harmad-, negyed-, és ötödrendű vádlottakkal – együtt forgalomba hozta úgy, hogy azokkal

interneten meghirdetett műszaki cikkeket, elsősorban mobiltelefonokat vásároltak.

A hirdetőket azzal hívták fel, hogy a készülékeket megvásárolják, de külföldről érkeznek és sietnek, ezért csak euróval tudnak fizetni. A találkozó során az eladók a műszaki cikkekért cserébe a hamis 100 euró címletű bankjegyeket átvették, a visszajáró összeget pedig a vádlottaknak átadták.

A négy férfi ezután a mobiltelefonokat a Keleti pályaudvarnál ismeretlen személyeknek értékesítette, a hasznon pedig megosztoztak. A vád szerint a fenti módon 80 darab hamis bankjegyet hoztak forgalomba, amelyek elkövetéskori értéke mintegy 2.500.000 forint volt.

Az ügy hatod- és hetedrendű vádlottja a vád szerint szintén szerzett a hamis bankjegyekből, majd azokat különböző kereskedelmi helyeken – gyorséttermekben, üzletekben – használták fel fizetésre.

A megszerzett és felhasznált hamis bankjegyek közepes minőségű, de megfelelő képzettség és gyakorlat nélkül megtévesztésre alkalmas hamisítványok voltak.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottak többségével szemben bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény e minősített esetét a törvény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×