Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Újabb fontos információ a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

Elölről találta el a halálos lövés Pálvölgyi Péter őrnagyot, a lövedék egyértelműen 7,62 mm kaliberű Kalasnyikovból származott – erősítették meg a Magyar Idők forrásai az Átlátszó információját a bőnyi rendőrgyilkosságról.

– A bemeneti nyílás elöl található, a lövések leadását, a test elhelyezkedését a helyszíni szemle is bizonyítja – mondta a portál informátora, aki a „baráti tűzről” – miszerint a főtisztet saját kollégái lőtték volna le – azt mondta, a nyomozók nem lőhettek le valakit elölről úgy, hogy közben mögötte álltak - írja a napilap.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője, Nagy Andrea ügyész pénteken szakértői vélemény alapján mondta gyakorlatilag ugyanezt. „Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a bőnyi rendőrgyilkosság során a sértettet a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és beazonosították a lövedéket is” - fogalmazott a szóvivő.

Nagy Andrea ügyész kifejtette: a daktiloszkópus szakértő, az igazságügyi vegyész szakértő, valamint az igazságügyi fegyverszakértők már elkészítették szakvéleményüket. Utóbbi állapította meg, hogy a főtisztet a gyanúsított gépkarabélyából származó lövés találta el.

Azaz a rendőrgyilkosság gyanúsítottja, a közismert hungarista,id. Győrkös István Kalasnyikovjából érkező lövedék ölte meg Pálvölgyi őrnagyot.

Id. Győrkös védője, Takács Zoltán arra hivatkozva indítványozta a minap a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) alapítójának szabadlábra helyezését, mert a megismert ballisztikus szakértői vélemény alapján úgy gondolta, nem védence lőtte le a házkutatásra érkező rendőrt.

Id. Győrkös szerint akkor sült el a fegyvere, amikor a rendőrök meglőtték őt, és előregörnyedt. A KNYF győri regionális osztálya egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői véleményt kért azért, hogy ezzel is bizonyítsa, a halálos sérülést a gyanúsított által használt gépkarabélyból kilőtt lövedék okozta.

Ez a vizsgálat pedig kizárhatja majd azt a verziót is, hogy a gyilkos lövedék nem közvetlenül, hanem gellert kapva találta el az áldozatot.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×