Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A reptéren csípték el a gyanúsítottat

Elfogták egy négy évvel ezelőtti 180 millió forintos költségvetési csalási ügy utolsó gyanúsítottját a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t.

Azt írták: a gyanú szerint a férfinak másokkal együtt szerepe volt abban, hogy egy Somogy megyei vállalkozás jogosulatlanul szerezhetett támogatást munkahelyteremtésre kiírt pályázaton. A bűncselekményben érintettek célja nem a projekt megvalósítása, hanem kizárólag a pénz megszerzése volt, az összeget az egyik ügyvezető a magánbankszámlájára utalta.

Az ügy hat szereplője közül négyet a bíróság tavaly októberben jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. Az akkor még ismeretlen helyen tartózkodó két társuk egyikét tavaly októberben fogták el, azóta vádat is emeltek ellene, az utolsó gyanúsított pedig most került rendőrkézre.

A férfit, akivel szemben mintegy 50 millió forint vagyoni hátrányt okozó adócsalás miatt is nyomoznak, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×