Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Betörők tanácsai: így védjük a lakásunkat

Betörők tanácsai: így védjük a lakásunkat

A betörési szokásokról kérdezte a börtönre ítélt fogvatartottakat az Országos Kriminológiai Intézet. A válaszok szerint mindenképpen érdemes alapszinten védeni az ingatlanunkat, ezzel ugyanis már jelentősen csökken az esély arra, hogy a mi lakásunk legyen a betörők célpontja. A kutatás vezetője hozzátette: egy átlagos betörés időtartalma maximum 15 perc.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a betöréses lopás miatt börtönben lévő elítéltek milyen szempontok alapján választanak, mi alapján választják ki a célpontjukat – tudatta az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője.

A felmérésben több mint száz fogvatartottat kérdeztek meg. A válaszok alapján kiderült, hogy a betörések nagy része valamilyen fokon szervezett.

„Rendszeres az, hogy úgy választja ki az elkövető a célpontját, hogy egy környéket kiválaszt magának, ott elkezd sétálgatni, és napokat eltölt azzal, hogy felmérje, hova érdemes bemenni – abból a szempontból is, hogy hol van több elvihető érték, és abból a szempontból is, hogy melyik a kevésbé védett objektum” - ismertette az osztályvezető.

Arra a kérdésre, hogy milyen típusú ingatlanok vannak leginkább veszélyben, Barabás Tünde úgy válaszolt: ahogy különböző típusúak a lakások, ugyanúgy különböző típusúak az elkövetők is. Vannak, akik a családi házas környékekre specializálódnak, míg mások a panellakásokra.

„Igazából senki nincsen teljes biztonságban, és mindenkinek a maga helyén, a maga eszközeivel kell elősegítenie azt, hogy legalább valamennyire biztonságban tudhassa magát” - figyelmeztetett az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője.

„A felmérésben különböző mértékben védett lakások fényképeit mutattuk az elítélteknek: olyanokat, amelyeken voltak különböző védekezési eszközök – például kutya, riasztó –, míg másokon nem. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy nagyon éles szeműek az elkövetők, határozottan azokat a képeket választották, amelyeken semmiféle védekezési rendszer sem volt” - mondta Barabás Tünde.

Általában mindössze 10-15 percet vesz igénybe egy betörés, ennél többet nem akarnak a lakásban tölteni – mondta.

„Mindenképpen érdemes alapszinten védeni az ingatlanunkat, mert már ezzel is jelentősen tudjuk csökkenteni annak az esélyét, hogy a mi lakásunk legyen a célpont” - hangsúlyozta Barabás Tünde.

„A másik fontos feladat pedig a közösségi kapcsolatok erősítése: legyünk jóban a szomszédainkkal. Fontos szerepe van ugyanis annak, hogy megkérhetjük a szomszédot, ürítse ki a postaládánkat, ha nem vagyunk otthon, néha nézzen rá a házra, és ha problémát lát, jelezze, mert ez növeli az esélyeinket a biztonságra” - tanácsolta az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×