Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Korrupt autópálya-rendőrök ellen emeltek vádat

Vesztegetés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség tizenkét rendőr, illetve volt rendőr ellen, akik egy autópálya-alosztály dolgozóiként több mint egy éven át koordináltan követtek el korrupciós bűncselekményeket - közölte az ügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a dabasi autópálya-alosztály egy vezető beosztású dolgozója 2012-ben szerzett tudomást arról, hogy az állomány néhány tagja napi rendszerességgel "zsebre bírságol", vagyis pénzt kér és fogad el legtöbbször külföldiektől, cserébe pedig nem szab ki helyszíni bírságot vagy nem tesz szabálysértési feljelentést.

A vezetői feladatokat ellátó rendőr megállapodott kollégáival: szemet hunyt a zsebre bírságolások felett, a korrupt rendőröket egymás mellé osztotta be, egy szolgálati gépkocsi kilométer-számlálóját pedig átalakították úgy, hogy ne kelljen elszámolni a ténylegesen megtett kilométerekkel. Mindezekért cserébe a beosztottaktól fejenként havi húsz eurót kapott - írták.

Hozzátették, a vádlottak az autópálya pihenőiben időnként megjelenő, "itt a piros, hol a piros" játékról elhíresült külföldi állampolgárokból álló bűnszervezet zavartalan működését is elősegítették. A sértettek bejelentései alapján a rendőrök nem vagy csak jelentős késéssel, ám akkor "kellő látványossággal, szirénázva" vonultak ki a helyszínre. A vádlottak tudtak arról, hogy a csaló külföldiek mikor érkeznek a pihenőhelyekre, ezért akkorra csak a vesztegetésben részt vevő rendőröket osztották be szolgálatba. A vádlottak alkalmanként 600-800 eurót kaptak a bűnözői csoporttól.

Az alosztály két rendőre 2013 novemberében egy éjszaka az M5-s autópálya inárcsi pihenőjénél ellenőrzött egy tilosban parkoló külföldit. Ötven eurót kértek tőle, hogy eltekintsenek a feljelentéstől. Ellenkező esetben megbilincselik és fogva tartják - mondták neki. A sofőr nem volt hajlandó kifizetni a kért összeget, hanem az iratait hátrahagyva elhajtott, és a Kecskeméti Rendőr-kapitányságon feljelentést tett - közölték.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, hivatali visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolja a vádlottakat - zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×