Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megkezdődött a Szeviép-ügy tárgyalása

A vádirat ismertetésével megkezdődött a Szeviép-ügy tárgyalása hétfőn a Szegedi Járásbíróságon, az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - cég három egykori vezetőjét különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolják.

A vádirat szerint a három férfi a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság igazgatóságnak tagja volt, majd egyikőjük vezérigazgató, a másik vádlott pedig önálló cégjegyzésre jogosult cégvezető lett.

A részvénytársaság gazdasági mutatói 2008-tól romlani kezdtek, 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, és az esedékes tartozásait nem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a felszámolását.

A társaság vesztesége a fizetésképtelenség bejelentését követően is tovább növekedett, 2010. augusztus 13-ra elérte a 2 milliárd forintot. A vádirat szerint a jelentős vagyonvesztését az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek - köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek.

A több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy már a kölcsönadáskor jelentős összegű tartozást halmoztak fel a céggel szemben, és így a visszafizetésre sem volt reális esélyük. A kölcsönök egy részét már a fizetésképtelenné válást követően nyújtották, folyamatosan csökkentve így a társaság vagyonát, összességében mintegy másfél milliárd forinttal. A vagyonveszteségből a felszámolás során mintegy 430 millió forint térült meg.

A felszámolási eljárás során hozzávetőlegesen 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az ügyészség indítványában börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra.

A vádlottak a bíróság előtt egyelőre nem kívántak vallomást tenni. A nyomozás során tett vallomásaikban a cég gazdálkodási helyzetének megromlását azzal indokolták, hogy megrendelőik sorozatban nem fizették ki az elvégzett munkákat. Az érdekeltségeiknek nyújtott kölcsönök pedig a beruházásokhoz szükséges tőkét biztosították.

A védők új szakértői vélemény készítésére tettek indítványt. A per 2016 januárjában folytatódik előreláthatólag a vádlottak, majd tanúk, illetve szakértők meghallgatásával.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×