Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
311.64
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Vádat emeltek az adatokkal kereskedő pénzügyőr ellen

Hivatali vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy volt pénzügyőr ellen, aki a vádhatóság szerint milliós vagyoni előnyért adott ki minősített adatokat - közölte a főügyészség vezetője kedden.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a volt pénzügyőr hadnaggyal és két civil társával szemben még hétfőn nyújtották be a vádiratot a Fővárosi Törvényszékre "előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt".

A vádirat szerint a pénzügyőr hadnagy, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságának állományába tartozott, milliós nagyságrendű vagyoni előnyért minősített adatokat tett hozzáférhetővé olyanok részére, akik ellen a NAV valamely részlege titkos nyomozást folytatott.

A vádlott az ügyészség szerint olyan emberekkel vette fel a kapcsolatot, akikről tudta, hogy titkos információgyűjtés folyik ellenük. Felajánlotta, hogy egy általa meghatározott összegért tájékoztatást ad számukra az őket érintő minősített bűnügyi adatokról. Az ügyben szereplő két másik vádlott olyan civil ember, aki fizetett a pénzügyőr hadnagynak a minősített adatok megismeréséért.

Mivel az ügyben minősített adatok szerepelnek, a vádirat is minősített, és az ügyben az ügyészség zárt tárgyalást indítványozott. A vádlottak tagadják a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését - ismertette a főügyész.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×