Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elfogtak két férfit a Király utcai lövöldözés miatt

Két férfit elfogtak a szerdai Király utcai lövöldözés miatt keresett négy férfi közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az internetes oldalán pénteken.

A BRFK azt írta, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya idősebb Száva János Róbert 49 éves, Száva Armandó Ferdinánd 19 éves, illetve Sz. János Róbert 21 éves erdőkertesi, valamint V. László 26 éves esztergomi lakosok ellen.

Utóbbi két gyanúsítottat csütörtökön 19 óra 5 perckor Esztergomban elfogták, a többieket továbbra is körözik.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szerdán 0 óra és 0 óra 10 perc között a Budapest VII., Király utcában idősebb Száva János és három társa egy ott tartózkodó társaságra több alkalommal lövéseket adott le, feltehetően gáz-riasztó fegyverből. A helyszínről gépkocsikkal menekültek el, a megtámadott társaság két tagja könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri, hogy jelentkezzen az, aki a bűncselekmény idején a helyszínen tartózkodott, látta annak elkövetését, illetve tudja, hol vannak a keresett férfiak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×