Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elmarasztalták a Holokauszt-tagadó nőt

Holokauszttagadás miatt gyorsított eljárásban marasztalt el jogerősen egy 61 éves helybéli nőt csütörtökön a Szegedi Járásbíróság.

A bíróság a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért - a vádhatóság indítványával egyezően - másfél évre elrendelte a nő próbára bocsátását és pártfogói felügyeletét. A bíróság különös magatartási szabályként előírta a vádlottnak, hogy látogasson el Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottakról számoljon be pártfogójának.

Az egyik internetes portálon 2014. november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az egykori auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, amellyel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk mint áskálódás miatt is. A nő hozzászólásában a "holkamu" kifejezést és a "különben is, ha igaz is" fordulatot használta.

A Tett és Védelem Alapítvány feljelentése alapján indult eljárásban a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és a bíróság előtt is úgy fogalmazott, nem állt szándékában megsérteni senkit. A büntetlen előéletű nő a civil szervezetnek bocsánatkérő levelet is írt.

Kemenes Krisztián bíró az ítélet indoklása során kifejtette, nem lehetett kérdéses a vádlott bűnösségének megállapítása. Az enyhítő körülményekre - különösen a vádlott beismerésére és bocsánatkérésére - való tekintettel azonban nem látta szükségesnek büntetés kiszabását.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×