Infostart.hu
eur:
361.98
usd:
311.49
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Azonosították a Népszínház utcai halálos kocsmai verekedés harmadik támadóját is

A harmadik támadót is azonosította a rendőrség a budapesti Népszínház utcában szerdán történt halálos kocsmai verekedés ügyében. Mindhárom férfiről fényképet tettek közzé csütörtökön a rendőrség honlapján.

A három férfi szerda délután egy VIII. kerületi, Népszínház utcai pincehelyiségben - szóváltás után - bántalmazott egy férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

A nyomozók csütörtök délutánra mindhárom támadót - Rostás Tamás Kálmán 33 éves, Botos István 28 éves és Lakatos Károly 42 éves budapesti lakost - azonosították.

A BRFK azt kéri, hogy aki a rendőrség honlapján közzétett felvételeken látható embereket felismeri, a tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, az a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a "Telefontanú" ingyenesen hívható, 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címlapról ajánljuk
Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×