Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fesztiválkarszalagokkal csaltak Szegeden

Több ezer, a 2013-as Szegedi Ifjúsági Napokra szóló karszalagot akart értékesíteni engedély nélkül az a férfi, aki ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2013 júniusában kötött szerződést a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőjével a fesztivál belépésre jogosító karszalagjainak leszállítására. A vádlott vállalkozása a karszalagokat egy harmadik céggel gyártatta le, de az elkészült belépőkből mintegy kétezer-ötszázat magánál tartott, hogy azokat saját hasznára értékesítse.

A vádlott az árusításba olyanokat is beszervezett, akik nem tudtak a karszalagok eredetéről, így arról sem, hogy a férfinak az értékesítésre nincs engedélye. Az árusítást a férfi már a fesztivál kezdete előtt megkezdte, és ez a szervezők tudomására is jutott, ezért több százezer forintos költséggel, biztonsági pecséttel látta el a birtokában levő karszalagokat, hogy így szűrhessék ki a megtévesztett vevőket, akik végül mintegy negyvenen voltak. A vádlott által beszervezett eladók az általuk értékesített karszalagok árát visszafizették a tőlük vásárlóknak.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×