Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Moszkvai ingatlanügy: lapokat cseréltek a vételi ajánlatban

Lapokat cseréltek a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség értékesítésével kapcsolatos pályázati anyagban - állapította meg a szakértő az ügylet kapcsán indult büntetőperben pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az okmányszakértő a tárgyaláson elmondta: a vételi ajánlat eredeti és másolati példányának egy-egy oldalát kicserélték, ez egyértelműen megállapítható a dokumentumok külső jegyei alapján.

Továbbá elhangzott, hogy a kicserélt oldalakon eltért a vételi ajánlat összege, mi több, az aláírásokat sem ugyanazzal a tintával írták. Az aláírások eredetiségéről írásszakértő mond majd véleményt.

Védői kérdésre ugyanakkor a szakértő hangsúlyozta: az iratokat tartalmilag nem tudja megítélni, azok jogszerűségéről nem mond véleményt, és azt sem tudja, hogy mikor cserélték az egyes oldalakat.

A védelem arra hívta fel a figyelmet, hogy egy irat utólagos megváltoztatása nem feltétlenül jelent jogellenes manipulációt, ez megtörténhet pusztán csak azért, mert hibákat javítanak ki a dokumentumban.

A vádlottak nem emlékeztek arra, hogy milyen körülmények között történhetett az oldalcsere. Egyikük ugyanakkor felvetette: vajon miért az ügyben korábban eljáró titkosszolgálatok szakértőjének kellett vizsgálódni a perben. Az ügyészség képviselője szerint azért, mert azok a szakemberek gyorsan, pontosan, megbízhatóan dolgoznak.

Az ügyészség az irat megváltoztatását nem rója a vádlottak terhére, de azt igen, hogy tudtak róla.

A tárgyaláson egyes vádlottak felvetették, hogy a távollétükben is folyhatna az eljárás, ám erre a bíró nem látott lehetőséget.

A Központi Nyomozó Főügyészség Magyarország moszkvai kereskedelmi képviseletének eladása kapcsán emelt vádat hét ember ellen.

A vád szerint a volt moszkvai nagykövet 2008 márciusában felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést. A vételár 23,7 millió dollár volt, ám a vevő nem sokkal később már ennek sokszorosáért adta tovább az ingatlant, ami miatt Oroszországban is indult büntetőeljárás.

Az ügyészség szerint az ügyletből a magyar államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett, ugyanis a moszkvai ingatlan egy 2008-as - védelem által egyébként vitatott - értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárt ért.

Az ügylet sajátossága, hogy csak az épület volt magyar tulajdonban, a földterület azonban, amelyen állt, egy évtizedekkel korábbi kormányközi megállapodás értelmében az orosz államé.

Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta volt államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és az értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két, vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolja. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×