Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
314.51
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Háza előtt lőttek rá az egyik leggazdagabb szerb üzletemberre

Ismeretlen tettes rálőtt pénteken Belgrádban Milan Bekóra, Szerbia egyik leggazdagabb emberére, akit súlyos sebesülésekkel szállítottak kórházba - jelentették a szerb tájékoztatási eszközök.

Az RTS szerb televízió szerint a merénylet az üzletember háza előtt történt Dedinje előkelő lakónegyedében. Egy ismeretlen pisztollyal lőtt rá, egy golyót a mellkasába, kettőt pedig a gyomrába eresztett. Az áldozatot azonnal kórházba szállították, megműtötték. Állapotát egyelőre válságosnak tartják.

Az 53 éves Beko még Slobodan Milosevic volt szerb elnök kormányában privatizációs miniszterként működött. Amikor Milosevic csillaga leáldozott, a legtöbb oligarchához hasonlóan ő is átigazolt a demokratikus ellenzékhez. A Milosevic bukása után hatalomra került új pártok szponzoraként - mint egyes sajtóorgánumok fogalmaztak - "büntetlenséget" vásárolt magának, így háborítatlanul folytathatta üzelmeit.

Az üzleti életbe a Spektra nevű PR-cég megalapítása révén vetette be magát, majd létrehozta a DiBek vállalatot, amely a kül- és belkereskedelem területén tevékenykedett. Beko egyik szereplője volt a belgrádi kikötő 2005-ben történt eladásával kapcsolatos botránynak, emiatt a szerbiai korrupcióellenes hivatal később eljárást kezdeményezett ellene. A gyanú szerint több tízmillió euróval megkárosította a kikötő kisrészvényeseit és az államot, amikor egy luxemburgi fedőcég közbeiktatásával, valószínűleg hivatalos segítséggel potom áron jutott hozzá a korábbi adatok szerint több mint 1,5 milliárd eurót érő területhez.

Aleksandar Vucic miniszterelnök nemrég felajánlotta neki a szerb államvasutak vezetői tisztségét, de az üzletember visszautasította azt.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×