Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
314.61
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Öt embert vettek őrizetbe a felsőzsolcai támadás miatt

A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette azt az öt férfit, aki a gyanú szerint Felsőzsolcán hétfőn megrongált egy gépkocsit és rátámadt az autó két utasára, miután a jármű elsodort egy kétéves kisfiút.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: a nyomozók kedden előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves Sz. Dávid, a 30 éves B. Zsolt, a 31 éves K. László, a 40 éves H. Ernő és az 51 éves Sz. Antal helyi lakost.

Utalt arra, hogy az ügyben a miskolci rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Felidézte, hogy Felsőzsolcán, miután az autó hétfő délután elsodort egy kétéves kisfiút - aki könnyebben megsérült -, hozzátartozók megtámadták a jármű két utasát. Betörték az autó egyik üvegét, és a kocsi utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni. A 22 éves sofőr a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcára lévő lakására.

A balesetben elsodort kisfiút a mentők kórházba vitték, ahol ellátták horzsolásos sérüléseit, majd hazaengedték - tette hozzá a szóvivő.

Közölte: a hatóság bűnügyi őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztést tett az előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×