Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Hat év börtönre ítéltek első fokon egy volt főnyomozót

Hat év börtönre és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteki, nem jogerős ítéletében Cziczás Lászlót, a debreceni rendőrkapitányság bevetési osztályának volt főnyomozóját.

Az egykori nyomozót felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás, bűnsegédként elkövetett csalás és sikkasztás, rablás előkészítése, orgazdaság, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntettében mondták ki bűnösnek.

Cziczás László 2008-2009-ben a bűntársainak nyomozati jegyzőkönyveket adott ki, megtévesztette kollégáit és házkutatási engedélyt is hamisított.

Az elsőrendű vádlottat ötmillió forint óvadék ellenében van szabadlábon, és előzetes bejelentés nélkül nem jelent meg az ítélethirdetésen - közölte Veszprémyné Szajkó Márta törvényszéki sajtótitkár az MTI-vel.

A bíróság ügyészi indítványra elrendelte Cziczás László előzetes letartóztatását, és rendelkezett az óvadék visszaadásáról - tette hozzá a sajtótitkár.

Három másik vádlottat ítélt még a bíróság végrehajtandó, egytől két évig terjedő szabadságvesztésre többszörös vagy különös visszaesőként, négy vádlott pedig felfüggesztett börtönt kapott. Náluk folytatólagosan elkövetett lopás, sikkasztás, csalás bűntettét és rablás előkészületének vétségét állapította meg a bíróság. A többi négy vádlottat 180-500 napi tétel pénzbüntetésre ítélték.

Az eljárás során csaknem 8,5 millió forint bűnügyi költség merült fel, ebből az első- és a másodrendű vádlottnak csaknem 1-1 millió forintot kell kifizetnie.

A bíróság megállapította, hogy Cziczás László a másodrendű vádlottal egy büntetőeljárásban ismerkedett meg, amelyben a rendőrség képviseletében ő járt el. A másodrendű vádlott 2008-as szabadulása után baráti kapcsolat alakult ki közöttük, de a többi vádlott is az ismeretségi körükbe tartozott, közülük többen különös vagy többszörös visszaesők.

A bíróság szerint Cziczás László rendszeresen tartotta a kapcsolatot vádlott-társaival, egy debreceni presszó belső helyiségében fogadta őket. Többeken is segített albérlettel, pénzzel, cserében elvárta, hogy szolgáltassák neki az általa kért információkat.

Cziczás László és társai egyebek mellett "saját zsebre" értékesítették egy felszámolás alatt álló cég értékes berendezéseit, egy vállalkozót több mint 10 ezer eurótól fosztottak meg, hamis házkutatási paranccsal festményeket loptak, és egy műszaki cikkeket szállító kamiont is ki akartak rabolni.

Az ügyész valamennyi vádlott esetében három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik enyhítésért, illetve felmentésért fellebbeztek, így a végső szót a Debreceni Ítélőtábla mondja majd ki az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×