Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rezesová-per - Csak szeptemberben lesz a tárgyalás és ítélet

A Rezesová-perben a korábbi információkkal ellentétben nem júliusban, hanem csak szeptemberben tart tárgyalást a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, és ítélet is akkor várható - tájékoztatta a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Koszta János közölte: a több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt Eva Varholíková Rezesová ellen indult ügyben az új szakértő további harminc napot kért szakvéleménye elkészítésére. A bíróság ezt engedélyezte, így a dokumentumnak július 20-áig kell elkészülnie.

Erre, valamint az ítélkezési szünetre tekintettel a bíróság a tárgyalást nem júliusban, hanem csak szeptember 8-án folytatja, és azon a héten minden nap lesz tárgyalás - tette hozzá.

A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán az X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, amelyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy nem sokkal a baleset előtt agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.

Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság tavaly ősszel hat év fogházra ítélte Rezesovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ám a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentette. A másodfokú eljárásban az ügyész megalapozatlanság, ellentmondásosság, és hiányosság miatt az az ítélet hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárást kért. Indítványozta a védelem által felkért szakértő kizárását, mert szerinte korábban nem valós okokra hivatkozva hárította el a sértettek hozzátartozóinak felkérését, ami felveti a pártatlanság hiányának látszatát.

A védő elsősorban az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a vádlott felmentését kérte, másodlagosan új műszaki szakértő kirendelését azzal, hogy a védelem korábbi szakértőjét ne zárják ki, adjanak neki lehetőséget álláspontja védelmére a tárgyaláson.

A legutóbbi, májusi tárgyaláson a másodfokú bíróság kizárta a védelem szakértőjét, és új szakértőt rendelt ki. Az ő kérésére helyszíni bizonyítást tartottak június 22-én hajnalban a halálos baleset helyszínén. A vizsgálat során olyan típusú járműveket használtak, amilyenek a balesetben is részt vettek - azaz egy BMW X5-öst és egy Fiat Puntót - továbbá egy kamiont, amelynek vezetője szemtanúja volt az esetnek.

A bizonyításon részt vettek a bírói tanács tagjai, az ügyész, a védő, a sértetti képviselő és a technikai személyzet, összesen mintegy húsz ember. Ott lehetett volna a vádlott is - aki tagadja bűnösségét -, de nem kívánt élni a lehetőséggel - mondta korábban Koszta János.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×