Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
312.07
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Előzetes letartóztatásba helyezték Vizoviczki Lászlót

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a korábban több budapesti szórakozóhely üzemeltetésében is érdekelt és azokkal összefüggésben korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított Vizoviczki Lászlót, akit pénteken vett őrizetbe az ügyészség.

A Fővárosi Bíróság a honlapján azt közölte, hogy a bíróság hétfőn harminc napra elrendelte a kényszerintézkedést a bizonyítási eljárás meghiúsítása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt, valamint azért, mert az ellene folyamatban lévő eljárás során szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt újabb eljárás indult.

A férfit "büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban" bűntettével gyanúsítják. A védő és a gyanúsított szerint az alapos gyanú sem áll fenn, a bíróság ugyanakkor azt közölte: a végzés szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a gyanút.

"A bíróság megállapította, hogy V. László az ellene folyamatban lévő eljárás során szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt újabb eljárás gyanúsítottjává vált" - tartalmazza a bírósági közlemény.

Az ügyészség az előzetes letartóztatás szükségességét a szökés és elrejtőzés veszélyével is indokolta, de a bíróság ezt nem látta megállapíthatónak. A határozat szerint ugyanis a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya, büntetési tétele az ellene folyamatban lévő cselekményekhez képest nem akkora, hogy az előzetes letartóztatás elrendelését ebből az okból indokolná, továbbá a gyanúsított a vele szemben korábban alkalmazott házi őrizet szabályait sem szegte meg.

A döntés ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett.

Az MTI szombaton számolt be arról, hogy Vizoviczkit ismét őrizetbe vették.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: a gyanúsítottal szemben indított korábbi, korrupciós bűncselekmények miatt indított eljárásról leválasztották, és külön eljárásban vizsgálják a költségvetési csalással összefüggő bűncselekményeket. Ezekkel összefüggésben merült fel, hogy a férfi megpróbálta befolyásolni az ügy érintettjeit, ami "büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban" megállapítására alkalmas. Ebben az új eljárásban a Budapesti Nyomozó Ügyészség jár el, de az új körülmény tette indokolttá, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, és a bíróság hétfőn el is rendelte.

A Vizoviczki László és társai elleni korrupciós bűncselekmények miatti nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

Vizoviczki Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték, majd 2013 decemberében a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×