Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vádat emeltek egy szülész-nőgyógyász ellen

Vesztegetés miatt vádat emelt az ügyészség egy szülész-nőgyógyász ellen, a szakorvos 2012 végén, az elvégzett műtét után a betege által adott 50 ezer forintot kevésnek találta, és további 100 ezer forintot kért tőle - tájékoztatott a Veszprém Megyei Főügyészség a honlapján.

A Veszprémi Járási Ügyészség vádirata szerint az asszony varratszedésre jelentkezett az orvosnál, és a munkáját megköszönve 50 ezer forintot adott át neki. A vádlott erre azt közölte a nővel, hogy ő "nem 50 ezer, hanem 150 ezer forintos orvos", a fennmaradó részt pedig a következő alkalommal majd lerendezik - áll a vádiratban.

A betegnek ezt követően rendszeresen kellett a kórházba járnia, ennek során őt más orvosok látták el. Az egyik nap azonban a vádlott végezte a kezelést, s utalt arra, hogy a pénzét még mindig nem kapta meg - áll az ügyészség közleményében.

Az asszony ekkor ígéretet tett, hogy "tartozását" később rendezni fogja, a kért pénzt viszont a későbbiekben sem adta át az orvosnak, és bár a gyógyulása elhúzódott, őt a továbbiakban nem kereste, másik szakorvoshoz fordult.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×