Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vádat emeltek a gyorséttermi lövöldöző ellen

Lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt az ügyészség S. Ábellel szemben, aki tavaly augusztusban lőfegyverrel többször egy budapesti XI. kerületi gyorsétterem mennyezetébe lőtt - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a 26 éves férfi tavaly augusztus 15-én késő este a Móricz Zsigmond körtéri gyorsétterem előtt egy engedély nélkül tartott lőfegyverrel egyszer a levegőbe lőtt. Ezután bement a gyorsétterembe, ahol lőfegyverét a mennyezet felé tartva még két alkalommal elsütötte azt. S. Ábel ezután a lőszert is tartalmazó hátizsákját a helyszínen hagyva elmenekült.

A főügyész tájékoztatása szerint a vád - más bűncselekmény mellett - lőfegyverrel visszaélés bűntette, amelyért két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben letöltendő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Májusban S. Ábelt emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt első fokon, nem jogerősen két és fél évre ítélte a Fővárosi Törvényszék. Annak az eljárásnak az adatai szerint a fiatalember 2006 és 2010 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatójaként több diáktársa megölését tervezte. A törvényszék kimondta azt is, hogy a vádlott beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×