Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
316.31
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Tizenhét drogfogyasztót állítottak elő Kemecsén, elfogták a terjesztőt is

Tizenhét drogfogyasztó gyanúsítottat állítottak elő a rendőrök Kemecsén, és elfogták a feltételezett kábítószer-terjesztőt is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

Fülöp Gergely elmondta, hogy lakossági információk alapján csütörtökön igazoltatták a 15 és 28 év közötti, drogfogyasztással gyanúsított fiatalokat, s közülük tizenhatnál mutatott ki a gyorsteszt kábítószer származékot.

Az őrnagy hozzátette: a szakértői vizsgálatok eredményéig az érintetteket tanúként hallgatták ki az ügyben. Lakásaikon házkutatást is tartottak, kábítószer keresésre kiképzett kutya segítségével. Két otthonban találtak kisebb mennyiségű, droggyanús növényi származékot, amelyet szintén szakértők vizsgálnak.

Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök pénteken a Nyíregyházáról Kemecsére tartó vonaton elfogták a feltételezett drogterjesztőt is, egy 25 éves fiatalembert. A nyíregyházi lakosnál 114 csomagban összesen 70 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és a lakásán tartott házkutatáson is előkerült további mennyiség.

A drogterjesztéssel gyanúsított fiatalembert őrizetbe vették és új pszichoaktív anyaggal történt visszaélés miatt kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×