Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ároktői banda - Három életfogytiglan első fokon

Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

Az első és a harmadrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott pedig leghamarabb 30 év múlva, ha ez az ítélet emelkedik majd jogerőre. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott.

A vádbeli több emberen elkövetett emberölés helyett egyrendbeli emberölés kísérlete, továbbá számos rablás és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét a törvényszék, amely ugyanakkor számos vádbeli cselekmény, köztük halálos kimenetelű támadás esetében is kevesellte a bizonyítékokat, és felmentő rendelkezést hozott.

Az ügyész vádbeszédében öt tényleges életfogytiglant kért.

Az utolsó szó jogán az idősek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmények miatt bíróság előtt álló ároktői banda két tagja egymást vádolta hazugsággal és a bűncselekmények elkövetésével a Fővárosi Törvényszéken hétfőn. A bíróság délután egy órára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×