Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A kormányhivatal vizsgálatot rendelt el a gyermekbántalmazás ügyében

A kormányhivatal gyámügyi vizsgálatot rendelt el Szigetszentmiklóson azoknak gyermekeknek az ügyében, akiket szüleik a vádirat szerint éveken keresztül kínoztak - tájékoztatta a Pest Megyei Kormányhivatal szerdán az MTI-t.

A Blikk kedden számolt be arról, hogy K. Rudolf és felesége, Andrea hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A most elkészült vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták.

A Pest Megyei Kormányhivatal közleménye szerint 2013. január elseje előtt ilyen ügyekben a gyermekek tényleges lakóhelye szerinti jegyzőnek, jegyzői gyámhatóságnak kellett eljárnia, azaz Szigetszentmiklós jegyzője hatáskörébe tartozott kisebb veszélyeztetés esetén a gyermekek védelembe vétele, vagy súlyos veszélyeztetése esetén a családból való kiemelésük.

Közleményük szerint a városi gyámhivatal - a jegyzőtől 2011 júliusában érkezett jelzés alapján - haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét. Azóta is nevelőszülőknél vannak, megfelelő körülmények között.

A konkrét ügyben a Pest Megyei Kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális és gyámhivatal indítson vizsgálatot a gyermekjóléti szolgálatnál és a szigetszentmiklósi jegyzői gyámhatóságnál.

A kormányhivatal közleményében arról is írt, hogy a Szigetszentmiklóson történt szörnyű események megerősítik, hogy szükségesek a gyermekvédelmi területen eddig végrehajtott és folyamatban lévő változások.

A Blikk kedden rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, nem is fürödtek, a fogkefét és a fogmosás fogalmát nem ismerték. Az ételekkel sem voltak tisztában. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg. Ezen felül - mint írták - "a gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki, előtte azonban gyakran félholtra verték őket". A gyermek anyja nem akadályozta meg a történteket, hanem segített férjének - írta a Blikk.

A Blikk szerdán arról is beszámolt, hogy K. Andrea a nyolcadik gyermekével volt terhes, amikor a rendőrség őrizetbe vette őket lakihegyi otthonuknál. Ekkor már csak a három gyermek volt náluk, a többieket már korábban állami gondozásba vették.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője "a kiskorú sértettek védelme érdekében" a lapnak annyit erősített meg, hogy a vádiratot megküldték az illetékes bíróságnak.

Kiss Anna, a szigetszentmiklósi általános iskola igazgatónője a Velvet.hu-nak elmondta, hogy az iskola is próbált segíteni a gyermekeken, de a gyermekvédelmi rendszerben évekig fennakadt a bürokrácia útvesztőjében. Négy évükbe került, hogy végre nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek.

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala szerdán az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az esetről a sajtóból értesültek, és azonnal vizsgálatot indított az ombudsman. Székely László a rendelkezésre álló legrövidebb időn, vagyis 15 napon belül várja a válaszokat kérdéseire.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés, de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×