Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Embercsempészeket vettek őrizetbe Csongrádban

Két nap alatt négy embercsempészt vettek őrizetbe Csongrád megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel. Az embercsempészek tucatnyi koszovói és török állampolgárt akartak Nyugat-Európába juttatni.

Szenti Szabolcs elmondta, a rendőrök péntek reggel az 55-ös számú főúton egy szerbiai személygépkocsit állítottak meg, amelyben a sofőr mellett hét ember zsúfolódott össze. A járőrök megállapították, hogy a török és koszovói állampolgárok - köztük 3 gyermek - nem sokkal korábban illegálisan lépték át a zöldhatárt. A 32 éves szerbiai állampolgárságú sofőr pénzért Nyugat-Európába vitte volna őket. A gépkocsi vezetőjét őrizetbe vették és gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

Egy nappal később a járőrök 6 embert fogtak el Ásotthalom külterületén, akik illegálisan lépték át a schengeni határt. A 4 koszovói határsértőt 2 szerbiai embercsempész segítette, akik fejenként 250 euróért vállalták, hogy megmutatják az utat a Nyugat-Európába tartó csoportnak. A rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették, és hétfőn bíróság elé állnak.

Nagylakon egy francia rendszámú személygépkocsi csomagterében megbújva találtak egy török asszonyt a közös ellenőrzést végző magyar és román rendőrök szombaton. A 39 éves nő azért rejtőzött el, mert nem rendelkezett schengeni vízummal és tartózkodási engedéllyel. Az őt csempésző 40 éves török férfit a román határőrizeti szervek őrizetbe vették.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×