Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már négyen vannak előzetesben a székesfehérvári kábítószerügyben

Kábítószer-terjesztés miatt már négyen vannak előzetes letartóztatásban egy 25 éves székesfehérvári drogfogyasztó nő vasárnapi halála után indított büntetőeljárásban - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika közölte, hogy az ügyben tizenegy embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük ötöt kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki.

Kábítószer-kereskedelemmel hat férfit gyanúsítottak meg. Közülük kettőt szerdán, kettőt csütörtökön helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság.

Rajtuk kívül még ketten vannak - szintén kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - bűnügyi őrizetben. Előzetes letartóztatásukat kezdeményezi a rendőrség.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este közölte, hogy meghalt egy kábítószer-fogyasztó nő vasárnap hajnalban Székesfehérváron. A nő az élettársa, valamint egy másik nő és egy férfi társaságában volt.

A házkutatás során a lakásban "Y" lenyomatú tablettákat és fehér port foglaltak le. A tablettákról az előzetes szakvélemény megállapította, hogy extasy, a fehér port tovább vizsgálják.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a jelenlegi és a korábbi halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket is.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×