Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Műveleti körzetté nyilvánította a rendőrség Csókakőt

Műveleti körzetté nyilvánította Csókakőt bűncselekmény elkövetésének megelőzése és a település közbiztonságának fenntartása érdekében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; a rendőrök szombaton nulla órától korlátozzák a bejutást a községbe, mindent és mindenkit ellenőriznek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika elmondta: a rendelkezésre álló adataik alapján Csókakő belterületén bűncselekmény elkövetése volt valószínűsíthető. Ennek megakadályozására és a település közbiztonságának fenntartására Simon László megyei rendőrfőkapitány a települést műveleti körzetté nyilvánította.

A megelőzendő bűncselekményről konkrétumokat nem közölt.

A községbe bevezető utakat és a környező településeket fokozottan ellenőrzik. Korlátozott a Csókakőre való bejutás is: azokat engedik be, akik lakcímkártyával igazolni tudják, hogy helyi lakosok. Beengedték ugyanakkor a falu boltjaiba érkező szállítmányokat vagy a rokonoknak gyógyszert vivőket is - mondta a szóvivő.

Németh-Kész Mónika azt nem tudta megmondani, hogy az akció meddig tart. A jelen lévő rendőrök létszámát firtató kérdésre azt válaszolta: elegendő erő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kiszabott feladatokat végre tudják hajtani.

Hozzátette: bűncselekmény eddig nem történt, az igazoltatások során kisebb szabálysértéseket találtak, megtették a szükséges intézkedéseket.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×