Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kábítószert keverhettek két lány italába, egyikük meghalt

A rendőrség feltételezése szerint kábítószert keverhettek annak a két 17 éves lánynak az italába, akiket egy budapesti, belvárosi hotelben meg is erőszakolhattak múlt hét csütörtökön; egyikük két napja életét vesztette - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.

Horváth Katalin Fanni elmondta: halált okozó testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, amelynek két afrikai származású gyanúsítottja van. Egyiküket, egy 28 éves férfit még hétfőn elfogták, ő jelenleg előzetes letartóztatásban van. Társa, egy 36 éves férfi a héten önként adta fel magát, ő jelenleg őrizetben van.

A másik 17 éves lányt orvosi felügyelet alatt tartják, őt a történtek feldolgozásában pszichológus is segíti - közölte.

Horváth Katalin Fanni elmondta: a VII. kerületi toxikológiai intézettől kapták a bejelentést, hogy életveszélyes állapotban szállítottak be egy fiatal lányt. Eleinte felmerült az alkoholmérgezés gyanúja, de később kábítószert találtak a szervezetében.

A lány olyan súlyos állapotban volt, hogy már a helyszínen, a szállodában újra kellett éleszteni, majd gépi lélegeztetésre szorult, és végül szerdán meghalt.

A szóvivő közölte: adataik szerint nem injekcióval juttatták az áldozat szervezetébe a drogot, így azt feltételezik, hogy az ópiátszármazékot az italukba keverhették.

A két lány a belvárosban szórakozott, amikor megismerkedett a két férfival. Több szórakozóhelyen megfordultak, sok alkoholt fogyasztottak, majd egy belvárosi szállodában két szobát béreltek ki. A barátnő másnap eszméletlen állapotban talált rá a 17 éves lányra, és értesítette a mentőket.

Horváth Katalin Fanni elmondta: mindkét lány esetében erőszakos közösülésre utaló nyomokat találtak, ezt igazságügyi orvos szakértő segítségével vizsgálják. Ugyancsak szakértő vizsgálja a 17 éves lány halálának pontos okát.

A két afrikai férfi érvényes magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkezett, ám egyiküké épp a napokban járt volna le - válaszolta egy kérdésre a szóvivő. Hozzátette: az egyik gyanúsított korábban már büntetve volt kábítószerrel visszaélés miatt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×