Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
320.53
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Négymilliárdos adócsalás Győr-Moson-Sopron megyében

Négymilliárd forint értékű áfa-csalási ügyben nyomoz egy Győr-Moson-Sopron megyei céggel összefüggésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális igazgatósága; nyolcan vannak előzetes letartóztatásban, öten pedig házi őrizetben.

 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtómunkatársa az InfoRádióban elmondta: élelmiszerforgalmazás közben körbeszámlázással és színlelt uniós értékesítéssel követték el a visszaéléseket. Aszalós Andrea közölte: az érintett céghálózatban magyar és szlovák vállalkozások is vannak. Hozzátette: az ügyben több mint egymilliárd forint értékű vagyont zároltak.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×