Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Vádat emelt az ügyészség Damu Roland ellen

Vádat emelt az ügyészség Damu Roland sorozatszínész ellen erőszakos közösülés miatt szerdán.

A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség vádat emelt erőszakos közösülés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt D. Roland ellen - írta közleményben a Fővárosi Főügyészség az MTI-nek.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2008. év szeptemberétől 2010. év októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - élettársi közösségben élt P. Tímea sértettel. Viszonyuk során rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. A vádlott és a sértett 2009 nyarán egy szállodai szobában vitatkozni, majd veszekedni kezdett, és a szóváltást követően a vádlott ököllel arcul ütötte a sértettet, aminek következményeként a nőt bal szeme belső szemzuga és az alatta lévő terület bevérzett.

Tavaly novemberben a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében a vádlott XIII. kerületi lakásában találkozott a sértettel, azonban vitatkozni kezdtek egymással, majd az elfajult vita során a vádlott folyamatosan ütlegelte és rugdosta volt élettársát. A sértett megpróbált ugyan ellenállni, de a vádlott - továbbra is bántalmazva a sértettet - közösült vele. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és az eseményeket követően csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból.

A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán, hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket - írta az ügyészség.

A kerületi ügyészség a bűncselekmények elkövetése miatt börtönbüntetés kiszabását indítványozta Damu Rolanddal szemben.

Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×