Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Csontos István szüleit hallgatják meg tanúként a romagyilkosságok ügyében

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat negyedrendű vádlottja édesanyjának és édesapjának tanúmeghallgatásával folytatódik az emberölés és más bűncselekmények miatt indított büntetőper pénteken a Pest Megyei Bíróságon.

Az egykor szerződéses katonaként dolgozó és a katonai titkosszolgálattal is szoros kapcsolatban álló Csontos István édesanyja annak ellenére, hogy fiával kapcsolatban nem lett volna köteles tanúvallomást tenni, részletesen beszél fia előéletéről, tanulmányairól és a leszerelése utáni időszakról.

Ezután Csontos István édesapjának kell felelnie a bírói kérdésekre.

A legutóbbi, szerdai tárgyaláson Csontos István volt menyasszonyát, K. Krisztinát hallgatták ki tanúként, ő a rendőrségen polgári alkalmazott. A bírói kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a negyedrendű vádlott testvére és sógora is a rendőrségen dolgozik. Az MTI úgy tudja, a negyedrendű vádlott lánytestvére a volt hajdúhadházi rendőrkapitánynak volt a titkárnője, a férje pedig aktívan szolgáló rendőr.

A volt menyasszony is azt állította, hogy 2009. április végén változást érzett korábbi barátján, akivel továbbra is jó kapcsolatban állt. A vád szerint Csontos István a 2009. április 22-i tiszalöki gyilkosságban sofőrként segítette társait, az elsőrendű vádlott Kiss Árpádot és testvérét, a másodrendű vádlott Kiss Istvánt, majd a 2009. augusztus 3-i kislétai támadásban bűnsegédként vett részt.

Szintén szerdára Pető Zsolt harmadrendű vádlott édesanyját és két testvérét idézte be Miszori László tanácsvezető bíró tanúként, de a hozzátartozók - élve törvény adta jogukkal - megtagadták a vallomástételt.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×