Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Előzetes letartóztatásban marad Hunvald György

Előzetes letartóztatásban marad Hunvald György, miután a Fővárosi Ítélőtábla a napokban helyben hagyta a Fővárosi Bíróság azon döntését, amely elutasította a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester házi őrizetbe helyezésre irányuló kérelmét - mondta a vádlott védője.

Sebes Péter - aki szerdán kapta kézhez a táblabíróság határozatát - elmondta: védence egészségi okokra hivatkozva kérte a kényszerintézkedés megváltoztatását. Hozzátette: az elutasított kérelem mellett a hónap végén felül kell vizsgálni a kényszerintézkedés szükségességét, miután ezt a jogszabályok hat hónap elteltével kötelezővé teszik.

A jelenleg bírósági szakban zajló büntetőeljárás múlt heti tárgyalásán az eljáró tanács elnöke jelezte, hogy Hunvald két éve tartó előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról, avagy megszüntetéséről a törvény szerint legkésőbb május 22-ig kell dönteni.

A Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök, Hunvald György volt szocialista polgármester és társai ellen folyó büntetőper júniusban folytatódik, a tervek szerint a vádlottak meghallgatása abban a hónapban befejeződhet.

Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult nyomozás kapcsán tavaly február 10-én vették őrizetbe. Hunvald György, Gál György és 23 társuk ellen november elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. A főügyészség akkor nyújtotta be a Fővárosi Bíróságnak a 121 oldalas vádiratot és a nyomozás során keletkezett mintegy 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot.

Az eljárás adatai szerint Gál György elsőrendű vádlott a VII. kerületi önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg. A vád szerint az ügyletsorozatban szereplő 17 ingatlanból 16 után Gál György 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.

A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert sok száz milliós ingatlanpanamák, illetve sokmilliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×