Infostart.hu
eur:
386.67
usd:
329.61
bux:
110419.12
2025. december 22. hétfő Zénó

Eljárást indítottak a kilencedik emeletről kiesett kislány ügyében

Gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a kilencedik emeletről szerdán kiesett kislány ügyében - közölte a BRFK kommunikációs osztálya.

A közleményben az áll: szerdán dél körül Újpesten egy panelház kilencedik emeletéről tisztázatlan körülmények között kizuhant egy kétéves kislány, és a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a BRFK életvédelmi osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel korábban azt közölte: a gyereket a mentők fél órán keresztül próbálták újraéleszteni. A Virág utcába két speciális mentőegység is érkezett, de a kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×