Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Turek kiadható Szlovákiának

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróságnak azt a döntését, amellyel engedélyezte a budapesti éjszakában Turek néven ismert H. Sándor kiadását Szlovákiának.

A Fővárosi Ítélőtáblán az MTI megkeresésére megerősítették: a táblabíróság helybenhagyta a Fővárosi Bíróság döntését, és az iratokat megküldték az első fokon eljáró bíróságnak.

A Népszabadság korábban arról számolt be, hogy a Fővárosi Bíróság még április 6-án egy 2010-es kábítószerüggyel és az 1999-ben tíz halálos áldozatot követelő dunaszerdahelyi maffialeszámolással összefüggésben engedélyezte a férfi kiadását.

Akkor a lap azt írta, hogy a döntés minden jel szerint része annak a két ország rendőrsége és titkosszolgálata között létrejött titkos megállapodásnak, amelynek keretében Szlovákiában már csak a Legfelsőbb Bíróság döntésén múlt, hogy kiadják-e a Magyarországon számos súlyos bűncselekménnyel összefüggésbe hozott Jozef Rohácot. A lap megjegyezte: a viszonossági alapon történő kiadatás tényét mindkét ország hatósága tagadja.

Jozef Rohácot végül három nappal ezelőtt hozták Magyarországra, előzetes letartóztatásáról a déli órákban dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Címlapról ajánljuk
Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Fehéroroszország és Európa között ismét nőtt a feszültség, miután Minszk Oroszországgal közös hadgyakorlaton szimulálta atomrakéták alkalmazását. A lépés Ukrajnában és a NATO-ban is éles reakciókat váltott ki. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlatot követően ugyanakkor jelezte, hogy kész lenne tárgyalni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Mindeközben egyre több jel utal arra, hogy az ukrán dróngyártás olyan szintre léphetett, amely már komolyabb nyomást gyakorol Oroszországra. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×