Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Öt év a komlói pedofilnak

Öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság a kiskorú barátjával és fiatalkorú nevelt fiával fajtalankodó komlói férfit hétfőn hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A bíróság Sz. Attilát megrontás, kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése és tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés miatt marasztalta el. Mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte 153 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
A tényállás szerint a vádlott évekkel ezelőtt ismerkedett meg a szülei halálos autóbalesete miatt árvaságra jutott és nagyanyja nevelése alatt álló, akkor még a 14. életévét be nem töltött sértettel. Baráti, bizalmi viszonyba került vele, pénzt adott, ajándékokat vett neki, nyaralni vitte Tunéziába, Törökországba, belföldi üzleti útjaira, s a helyzetét kihasználva kiélte rajta aberrált nemi vágyait. Különböző eszközökkel bántalmazta, s 2006 elején egyszer orálisan közösült is vele.

A sértett azt vallotta, mindezt azért tűrte el, mert a férfi lelki és anyag támaszt jelentett számára, később azonban rájött, hogy a vádlottnak nem ő, hanem vágyai kielégítése volt a fontos.

Sz. Attila fiatalkorú nevelt fiával is szexuális kapcsolatot létesített, tizenötször biztosan közösült vele, előfordult, hogy a fiút ki is kötözte, s az együttlétről felvételeket készített.

A bíróság szakértői véleményekre hivatkozva rámutatott: a vádlott mindkét sértettnek olyan traumát okozott, amely minden bizonnyal kihat a szexuális életükre.

Az ügyész az ítélet súlyosításáért, valamint a minősítés megváltoztatásért, vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten

Évente háromezer új melanómás esetet regisztrálnak Magyarországon és mintegy 360-an halnak meg emiatt. A rosszindulatú daganatok sorában pedig a melanóma a 9-10. helyen áll – emelte ki az InfoRádióban a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja. Beszélt a tévhitekről és a közösségi oldalakon olvasható veszélyes elméletekről is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×