Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Falbontással akartak betörni a közértbe - képek

Két férfit vettek őrizetbe a rendőrök Budapesten, a VIII. kerületben, mert egy közértbe falbontással akartak betörni - közölte a rendőrség honlapján.

A józsefvárosi egyenruhásokat és a BRFK akciósait riasztották csütörtökön este a Dankó utcába. A rendőrök azt látták, hogy a lépcső alatti vasajtót feszítéssel megrongálták, mellette a téglafal meg volt bontva.

Az egyik férfi ruházatának átvizsgálásakor egy feszítővasat és egy vasreszelőt találtak a rendőrök. A férfi elmondta, hogy ő próbált betörni a közértbe úgy, hogy a falat kibontja, valamint a vasajtót felfeszíti. A helyszínről hat embert állítottak elő, közülük kettőt gyanúsítottként, a többieket tanúként hallgatták ki.

A 21 éves K. Róbert kihallgatása során beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, 22 éves társa kihallgatása során a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal élt.
A közért tulajdonosa a boltjában a bűncselekmény elkövetésekor található élelmiszer és egyéb áruk értékét másfél millió forintban határozta meg.

A két gyanúsítottal szemben nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás bűntett kísérlete miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága. Õrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság azóta elrendelt.

Címlapról ajánljuk

Széles körű fizetéscsökkentést jelentett be Magyar Péter

Radikálisan csökken a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetése – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×