Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nemi erőszak gyanúja egy katolikus német középiskolában

Egy német katolikus elitgimnáziumban több diákot is megerőszakolt két tanár a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben - közölte a tanintézet igazgatója.

Klaus Mertes atya elmondta, hogy mintegy 600 levelet küldött szét volt növedékeknek, hogy megállapítsa annak az ügynek a súlyosságát, amelyben hét diák közölte, megerőszakolták őket.

A római katolikus Canisius-Kolleg magántulajdonban lévő középiskola egyike a legjobbaknak. Számos politikus, üzletember és tudós tanult itt.

Mertes csütörtökön elmondta, hogy hét, de lehet hogy több diákot két, jezsuita rendi tanár rendszeresen, éveken át szexuálisan megalázott.

Az igazgató hozzátette, hogy a két tanár az 1980-as évek végén távozott tőlük, de még él, és miután ezek az állítások nyilvánosságra kerültek, megkeresték őket.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×