Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Szabadlábon a nyíregyházi lány elkábításával és megerőszakolásával vádolt gyanúsítottak

Nem jogerős végzésével szabadlábra helyezte a 19 éves lány elkábításával és megerőszakolásával vádolt gyanúsítottakat a Nyíregyházi Városi Bíróság - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság sajtószóvivője, elnökhelyettese.

A gyanúsítottak még kedden ismerkedtek meg a város egyik szórakozóhelyen a sértettel, akit aztán a lakásukra csaltak, kábító hatású anyaggal itattak meg, majd a védekezésre képtelen lányt a férfi megerőszakolta - mondta Nyakó Zsuzsanna. Tájékoztatása szerint az erőszakos közösülés gyanújával őrizetbe vett 29 éves helyi férfi, valamint a neki segédkező 20 éves nő előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt elutasította a bíróság, mivel "a bűncselekmény megalapozott gyanúja a nyomozás jelenlegi stádiumában nem állapítható meg."

A szóvivő elmondta: a bizonyítékok szerint a sértett ugyan ittas állapotban volt, szervezetében azonban semmiféle kábítószer nem volt kimutatható, ami az alkoholon kívül befolyásolta volna tudatát. Továbbá az sem volt megállapítható, hogy a sértett kivel közösült; a megalapozott gyanút kizárólag a lány vallomása támasztja alá - tette hozzá.

Az előzetes letartóztatás általános és különös feltételei hiányoznak, ezért a bíróság az ügyészi indítványt elutasította és a gyanúsítottak szabadlábra helyezését rendelte el - közölte Nyakó Zsuzsanna. A végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×