eur:
396.28
usd:
367.19
bux:
73550.81
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Sajóbábony - Előzetesbe helyezték a három gyanúsítottat

Előzetes letartóztatásba helyezte a miskolci városi bíróság szerda délután azt a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet a Borsod megyei Sajóbábonyban.

A döntés szerint a bíróság december 18-ig helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Indoklásként megemlítették, hogy mindhárom férfi esetében fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk befolyásolása, esetleg megfélemlítése. Két gyanúsítottnál pedig a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A vizsgálat szerint felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.

Az eddigi adatok szerint Sajóbábonyban a helyi lakosok mintegy 40-50 fős csoportja vascsövekkel, fakarókkal és egyéb sérülés ozozására alkalmas eszközökkel vonult a települést jelző táblához vasárnap délután, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Alaposan elromlott csütörtökön a részvénypiaci hangulat, a vezető európai részvényindexek több mint 2 százalékot estek, a rossz hangulat pedig átragadt az amerikai piacokra is, ahol főként az elmúlt hónapok ralijában élen járó részvényeket ütötték. A legutóbbi gyenge amerikai makroadat (50 alatti ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) megjelenése után feléledtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, a befektetők azt is elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank túlságosan későn csökkenthet kamatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×