Az Ozora Fesztivál Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette, pénteken megtalálták Szolnoki Bence holttestét a fesztivál területén kívül, egy kukoricásban.
Szolnoki Bence a fesztivál helyszíni csapatának tagja volt, aki a rendezvény felépítésében és működtetésében is részt vett.
A szervezők közleményükben kiemelték, hogy az építési időszak alatt a csapat tagjai nap, mint nap együtt élnek és dolgoznak, így Bence szorosan kötődött ahhoz a közösséghez, amely évről évre létrehozza és élteti az Ozorát.
A fesztivál szervezői mély részvétüket fejezték ki Bence családjának és szeretteinek, továbbá sok erőt kívántak nekik a gyász feldolgozásához.
Eltűnése előtt összeveszett a barátjával
A 21 éves fiatalt július 28-án, a fesztivál második napján látták utoljára, azóta sem telefonon, sem a közösségi médiában nem jelentkezett. Az eltűnése előtt összeveszett a barátjával, akivel együtt volt a rendezvényen, és közölte vele, hogy elmegy valahova, ne is menjen utána – írták a Kontroll közösségi oldalán.
A fiatal eltűnése után nagyszabású akció indult a megtalálására, a keresés azonban nem vezetett eredményre, így a civil kutatást felfüggesztették.





