Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
305.61
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
Concept de la prison et de la privation de liberté avec la lumière du jour qui éclaire l’intérieur d’une cellule au travers des barreaux de la fenêtre.
Nyitókép: Pict Rider/Getty Images

Börtönbe került a táncoslábú magyar olimpikon

Csalás gyanúja miatt bevitték a rendőrök azt az olimpiát is megjárt magyar tornászt, aki tízmilliós kárt okozott emberekenek.

Börtönbe került Almási Lenke – tudta meg a Blikk. A korábbi olimpikon tornász ügyeiről többször is beszámoltunk. A volt sportoló az 1980-as olimpián vett részt a magyar női tornászcsapat tagjaként. Akkor, Moszkvában az 5. helyen végeztek.

A lap úgy tudja, hogy óvatos becslések szerint összesen 30-35 millió forint kárt okozott olyanoknak, akik hittek neki. Többen azóta feljelentették, ezért indult ellene nyomozás.

Az ügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat, amelyben a bíróság a tárgyalás eredménye alapján, a vádlottat bűnösnek mondta ki, és ezért

egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A bíróság az ítéletben egyúttal elrendelte egy a vádlottal szemben korábban, más ügyben – szintén csalás miatt – kiszabott egy év tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is – nyilatkozta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Arról is beszélt, hogy nem minden feljelentés ügyében született meg a fenti döntés, azaz akár újabb ítélet is születhet.

A korábbi partnerei szerint kitűnő csevegő és táncos exsportoló jelenleg Pálhalmán van börtönben.

A Blikk emlékeztet arra is, hogy a sértettek a közelmúltban külön Facebook-csoportot hoztak létre, ahol mindenki megoszthatta a sérelmeit. Akadt, akit csak 250 ezer forinttal húzott le, de mástól 6,5 milliót csalt ki.

Címlapról ajánljuk
Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Újabb belső konfliktus került felszínre a szlovákiai magyar politikát képviselő Magyar Szövetségben. A Gubík László vezette párt országos alelnöke, Őry Péter június elején lemondott valamennyi országos és járási tisztségéről, bár a pártból nem lépett ki. A döntés hátterében elsősorban az őszi önkormányzati és megyei választások előkészítése, valamint a jelöltállítás körüli viták állnak.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×