Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.72
bux:
153746.37
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
fotó: DoriNita Családi Farm
Nyitókép: DoriNita Családi Farm

"Férjet" vesznek félmillió forintért Jillnek

Félmillió forintot adtak össze Jillnek, a párja nélkül maradt móri kengurunak.

Mint arról az Infostarton is beszámoltunk a Jack névre hallgató hím kenguru elpusztult az elszökése után. Jillnek hívták a párját, amely egyedül maradt és azóta sem volt hajlandó táplálkozni.

A feol.hu most arról ír, hogy adománygyűjtésbe kezdett a Dog Plusz Egyesület és összejött félmillió forint, ezen pedig tudnak venni új társat a búskomor kengurunak.

György Anita, a farm tulajdonosa, örömtől könnyes szemmel nyilatkozott a lapnak. "Teljesen meg vagyok hatódva a hatalmas összefogástól a szeretettől". Augusztus 20-án, aki nálunk járt láthatta, hogy Jill nem jó kedvű, gyakorlatilag egy helyben gubbaszt. Szerencsére meg van az összeg, így remélhetően

néhány napon belül elkezdődhet az összeszoktatás új párjával.

Terveim szerint már a hét második felében ez megvalósulhat" - fogalmazott a boldog gazda.

A kiszemelt állat pedig nem más, mint Tyson, aki egy fehér kenguru.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×