Infostart.hu
eur:
377.29
usd:
319.83
bux:
125428.11
2026. február 25. szerda Géza
Damu Roland a Fővárosi Törvényszéken, ahol erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték a sorozatszínészt, valamint 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A bíróság jogerős döntésével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott elsőfokú ítéletét, amelyben első fokon hat év börtönre ítélték és hat évre eltiltották a közügyektől.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem temethetik a művészparcellába Damu Rolandot

Hiába igyekezett elérni a család, hogy a színészt a Fiumei úti temető művészparcellájába helyezzék.

Damu Roland családja már hetek óta szeretné megadni elhunyt szerettüknek a végtisztességet, de egyelőre nem kapják meg azt, amit szerintük megérdemel – írja a Bors.

„Unokabátyámat a Fiumei úti temető művészparcellájába akartuk eltemetni édesanyámmal, de a megkeresésünkre a temető tájékoztatott minket arról, hogy

a művészparcella betelt,

továbbá hogy nem tudtuk megszerezni a kötelező hivatalos iratokat. Valószínűleg így oda kell eltemetnünk Rolandot, ahova mindenki mást temetnek. Pedig ő jobbat érdemelne – fogalmazott a lapnak Tóth István.

„A művészparcella betelt, oda csak úgynevezett rátemetések történhetnek. Ha lenne hely, akkor is a temetést a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) kell, hogy előzetesen engedélyezze” – tájékoztatta a lapot a Fiumei úti sírkert sajtóosztálya.

A rátemetés egyébként meglehetősen sok papírmunkával járó feladat, hiszen egy már meglévő sírhelyet használnak fel újra. A művészparcellába jellemzően olyan emberek temetésére adnak engedélyt, akik nem csupán népszerűek voltak, de teljesítményüket jelentős szakmai, állami díjakkal is elismerték – teszi hozzá a Bors.

Damu Rolandot unokaöccse és nagynénje temeti el, mivel a színész nem tartotta a kapcsolatot a szüleivel.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, miután a Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése alapján érvénytelennek ítélte Donald Trump viszonossági vámjait, majd az elnök szintre rögtön új importvámokat jelentett be. Emellett a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és az előjelek alapján Európában is jó hangulatban indulhat majd a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×