Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
318.75
bux:
126202.43
2026. február 25. szerda Géza
Fonyó Gergely rendező (b) és a Gondnok szerepét alakító Szilágyi István beszélget  a Gézengúzok című, a Duna TV és Next Station Production által készülő új 11 részes ifjúsági tévéfilmsorozat forgatásán Budapesten, a XI. kerületi Mezőkövesd utcában. A sorozat egy középiskola hétköznapjait mutatja be. A diákok között Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Átszállították a börtönbe Szilágyi István fiát

Korábban már több hónapot töltött a Venyige utca intézetben.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI) a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyige utcai részlegébe szállították Sz. Pétert, aki a gyanú szerint május elején közös otthonukban végzett édesapjával, Szilágyi István színésszel.

A 49 éves férfi közel három hónapot töltött az intézetben. Szeptemberig, ameddig tart a letartóztatása, biztosan a fogházban marad.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Blikknek elmondta a Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg Sz. Péter IMEI-ben való kezelését, hogy a férfi mostantól bv-intézetben tölthesse a letartóztatást. A bíróság elfogadta az indítványt, így a férfit áthelyezték a fegyintézetbe.

A lap a család egyik barátjától úgy tudja, Pétert nem viselte meg, hogy átszállították a Venyige utcai börtönbe, ahol korábban több mint hét hónapig raboskodott, akkor is apja bántalmazása miatt. Így nem kell gyógyszeresen kezelni őt, ráadásul a börtönben ismerhet pár őrt is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×