Infostart.hu
eur:
365.65
usd:
321.03
bux:
152244.78
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Kiszúrták egy ember szemét Budapesten

Komoly összetűzésbe került két ember Kőbányán, súlyos sérülés lett a vége.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. április 29-én 10 óra 34 perckor érkezett bejelentés, hogy a X. kerületben, a Bihari út és a Fertő utca kereszteződésénél egy férfi előzetes szóváltást követően egy csavarhúzóval olyan súlyos szemsérülést okozott egy másik férfinak, hogy a sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az elkövető elmenekült a helyszínről; a rendőrök azonosították, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói másfél órán belül a helyszín közelében elfogták.

A nyomozás során kiderült, hogy három férfi – köztük egy testvérpár – együtt ivott, majd szóváltásba keveredtek. A 29 éves győrteleki férfi az idősebb testvért csavarhúzóval megütötte, amire az öccse a védelmére kelt. A feltételezett elkövető ekkor szúrta meg a fiatalabb férfit.

A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást a 29 éves győrteleki férfi ellen. A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték a letartoztatását.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A negatív hangulatból Japán lóg ki, a háromnapos ünnepi szünet után a Nikkei több mint 1 százalékkal emelkedik. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×